Sziasztok kedves Gazdik, Mangó vagyok!

Gazdi-Anyu megkért, hogy meséljem el nektek kalandos történetünket, arról, hogy mégis, hogy jutottunk el odáig, hogy vacsorára csirkelábat ropogtatok, mellé borjúhusit, csirkemájat és reszelt uborkát eszek.

A kezdetek

Kalandunk ott kezdődik, hogy 2019 áprilisában megérkeztem Siófokra az új családomhoz. Szuper játékokkal, saját pihe-puha fekvőhellyel és egy nagy zacskó táppal vártak rám. Én már aznap mondtam a gazdiknak, hogy ez nem lesz jó, nem finom, lehet hogy pici vagyok, de én bizony a farkasok leszármazottja vagyok, szívesebben ennék valami természetesebbet, amiben nincs tartósítószer, ízfokozó, búzaszármazékok és egyéb oda nem illő anyagok. 

Látogatás az állatorvosi rendelőbe

Az első táp okozta problémám a hátsó lábízületeimet érintette. Egyik napról a másikra minden kis ugrás, rossz mozdulat fájdalmat eredményezett, amit én éles sípolással jeleztem a Gazdiéknak. Jól megijedtek, elvittek a lehető leghamarabb az Állatorvos nevezetű, állandóan hegyes tűkkel szúrkálódó emberhez. Azt mondta, hogy legyünk türelemmel, ne terheljem sokat a lábam. Megint szóltam a Gazdiéknak, hogy nekem rendes tápanyagokra van szükségem! Azt mondták kicsi vagyok még, nem dönthetek erről. Számoljátok? A második figyelmeztetés!

Az első tápváltás: étvágy és székletproblémák

Anya-gazdi a gyógyulásomat követően jól beleásta magát a tápokba, mert arra jutott, hogy az lehetett a probléma okozója. Míg mi apa-gazdival fel-le rohangáltunk a lakásba és játszottunk, mint az őrültek, hozzá nem lehetett szólni, mert "Hagyjatok, most dolgom van!" volt a válasza mindenre. Végül talált egy elmondása szerint "Prémium" kategóriás, monoproteines tápot, amit "tutibiztos" jó lesz, mert hogy mennyi husi van benne. Megkérdeztem Tőle, hogy na de mégis mennyi? Azt mondta majdnem 30%! Tudjátok, itt majdnem kiröhögtem, de jól nevelt kutya vagyok, nem akartam bunkó lenni. Szóval megrendelte a következő zacskó tápot is. Lassan váltottunk, vegyítettük az újat a régivel, tudjátok, hogy megy ez. Ebben az időben, még napi 3-szor ettem. Hát de miután tápot váltottunk én megmakacsoltam magam. Anya-gazdi arra akart tanítani, hogy csak parancsszóra egyek. Hahh, tudnátok, hogy megnehezítettem a dolgát! Jött a reggeli, az ebéd, a vacsora én csak érdektelenül feküdtem a helyemen, miközben nyomkodták az orrom alá a teli tálat. Próbáltam lebetűzni nekik, hogy HÚST AKAROK, de nem értették. Válogatós lettem. 

Ha ez nem lenne elég, állandóan le kellett mennem elvégezni a dolgomat. Rengetegszer baleseteztem, pláne amikor elhitték, hogy na "Végre szobatiszta lett!". Ilyenkor mindig igyekeztem jobb, kitartóbb embert formálni belőlük, azzal, hogy megmutattam nekik, hogy na-na, van még dolguk ezzel a szobatisztaság dologgal. A táp sokat segített ebben, minden muníciót megadott a Gazdik neveléséhez. Sokszor előfordult az, hogy Apa-gazdi levitt a ház mellé, csináltam nagy dolgot meg kicsit is. Mikor felértünk a lakásba és levette rólam a pórázt, nagy kegyesen bebaktattam a nappali jó kis szőrös, puha szőnyegére és mégegyszer elvégeztem a nagy dolgom. Csodás nem? Miután morogva feltakarítottak utánam, Én azért halkan megjegyeztem, hogy ebből akár napi 5-ot is tudok produkálni, nem nagy kunszt! 

Az második tápváltás: szőrproblémák, allergia

Egyik nap, ha jól számoltam, 7 nagy dolgot csináltam. Ekkor Anya-gazdit újra elvesztettük az internet sötét bugyraiban. Majdnem letette a voksát a nyersetetés mellett, de úgy érezte számára ez túl bonyolult. Ígyhát talált egy újabb "tökéletes" tápot számomra. Tökéletes mi? Elmondása szerint ebbe most tényleg sok igazi husi van, több mint duplája az előzőnek, ráadásul kímélő eljárással készül és Neki az interneten megmondták, hogy ettől drasztikusan lecsökken majd a székletem. Le se merem írni, milyen borsos ára volt, mert Apagazdi nem tudja. Ekkor már elvesztettem a húsevés reményét és inkább szóvá se tettem, hogy ebből mennyi és milyen minőségű husit vehettünk volna. Szóval kaptam bárányos tápot meg csirkés jutifalit. Kezdjük a táppal. Szuper íze volt, mindig tökéletes tisztaságúra nyaltam a tálkámat utána. Energikus voltam, de még mindig sokat jártunk le a ház mellé: 4 nagy dolog alatt nem tudtam átvészelni a napot, pedig már úgy voltam vele, hogy elég leckét kaptak a Gazdiék, dehát nem tudtam visszatartani. A szőröm korpás lett. A csirkés jutifaliért, még a kedvenc sípolós labdámat is odaadtam volna, olyan őrjítően fincsi volt! Egy tréning erejéig kaphattam jutalomként, majd másnap felkeltem és mindenhol viszkettem. Nem viccelek, MINDENHOL! Véresre vakartam a sebeimet, begyulladt a fülem és borzasztó lett a közérzetem. Egész nap csak vakarózni akartam, aztán már azt sem, mert nagyon fájt. Ekkor Anyagazdi rendelt Nekem kókuszolajat, amivel bekente a sebeimet. Szomorúan néztem Rá, de már nem mondtam semmit, mert úgysem hallgat rám. Folytattuk a tápot kerültük a jutalomfalatokat, amiben csirke van. Amúgy ez vicces, mert mielőtt a kálváriám lezajlott, sokszor kaptam a csirkemellről, combról levágott szaftos részeket, amiktől semmi bajom sem volt. Érdekes!

Végre nyersetetés!

A Gazdik aztán végül (mikor már felhagytam minden reménnyel) elhatározták, hogy belevágnak a BARF etetésbe, mivel lett elég információjuk a hónapok során. Végre készen álltak! Anyagazdi annyit menőzött Apa-gazdinak az ötletével, hogy legszívesebben kedvem támadt volna újra megleckéztetni Őt! Még hogy az Ő ötlete... Na ne nevettessetek, hát hányszor mondtam?! Szóval végül belevágtunk. Eliminációs diétába akartunk kezdeni az allergiás tünetek miatt, de mivel nem tudtunk nyuszit beszerezni a környékről, így adtunk a csirkének egy esélyt hatalmas örömömre! Ezt követően minden jobbra fordult: napi 1 nagy dolgom lett, fényes lett a szőröm, anyáék szerint nem büdös annyira a szám és a fogaim hófehérek! Szuper formában vagyok! És tudjátok mi a legfontosabb? A Gazdiék szerint az egészséges táplálkozásnak köszönhetően, akár évekkel több időt tölthetünk együtt!

Anyagazdi aztán előrukkolt az Vauhaus ötletével és Apagazdival megfogadták azt, hogy annyi gazdinak segítenek amennyinek csak tudnak, hogy ha örök életetet nem is, de hosszú, egészséges életet biztosíthassanak kutyatársaim számára! Aztán ki tudja, lehet az örök élet a következő állomás.